info@angolakademia.hu | +36 20 358-9512
Büszkeségeink

Büszkeségeink

Néhány sikertörténet, ami remélhetőleg Téged is motiválni fog, hogy minél hamarabb megtanulj angolul. Volt diákjaink történetei arról, hogyan hasznosítják mindennapjaikban az idegen nyelvet.

Gabi

Gabi

Gabinak egy évet adott a szoros gimnáziumi időbeosztása (és apukája), hogy erős kezdőtől a B2-es nyelvvizsgáig jusson. Ezt az akadályt sikerrel vette. Kellett hozzá rengeteg szorgalom és kitartás, mivel nem éppen az angol volt a kedvenc tantárgya: biológus szeretett volna lenni. Tudta, hogy egyetem alatt még kevesebb ideje lesz majd a nyelvvizsgára készülni, és meg akarta szerezni a felvételihez járó pluszpontokat is. Azóta nyelvtudását folyamatosan használja: szakcikkeket olvas és ír angolul, és a világ különböző tájain tart és hallgat előadásokat. Biológus.

Kriszti

Kriszti

Egy átlagos gimnazista, akinek sajnos nem igazán ment az angol az iskolai módszerek és az alacsony óraszám miatt. De kezdettől fogva nagyon motivált és lelkes volt, gyorsan behozta a hiányosságait, és egy év múlva kezében volt a nyelvvizsga is. Azóta is tudja, hogy milyen jó döntést hozott, amikor már gimnazistaként rászánta magát a komoly nyelvtanulásra: az angol nem csak a „papír” miatt bizonyult hasznosnak, hiszen az egyetemi evezőscsapat tagjaként egyfolytában versenyekre utazik.

Noémi

Noémi

Mindenki tudja, hogy a nyelvtanulás már gyerekkorban is fontos. Noémit viszont igazi sokként érte, amikor egy angliai utazás alkalmával 16 éves korában még mindig úgy érezte, hogy több évi tanulás után sem meg annyira jól az angol. Ekkor határozta el, hogy meg sem áll a nyelvvizsgáig. Most egy utazási irodában dolgozik, ahol elengedhetetlen a mindennapi munkájához a nyelvtudás.

Szabina

Szabina

Két év külföldi élet (és munka) után Szabina hazaérve nem akarta elfelejteni a nyelvet, mert fontos továbbtanulási tervei voltak. Tudta, hogy a külföldön jól-rosszul elsajátított tudás önmagában nem lesz elég a sikeres nyelvvizsgához, ezért szinte az alapoktól újrakezdte a nyelvtanulást, és közel egy év alatt eljutott a nyelvvizsgáig, majd továbbtanulással pedagógiai diplomát szerzett. Az iskolában, ahol dolgozik, immár a gyerekeknek adja át a nyelvtanulás örömét.

Anita

Anita

Erős kezdő szintről Anita az online kurzussal jutott középfokra. Mindezt zsúfolt időbeosztása mellett, kisfiát nevelve. Az elhatározás, a pontos célkitűzés és az ügyes időbeosztása és mentor-tanára, Olgi segítette abban, hogy lendületesen, folyamatosan készülve tanulja az online kurzus teljes anyagát.

Anna

Anna

Anna több év angoltanulás után a külföldi továbbtanulás mellett döntött. Ehhez adtunk neki segítséget. A nemzetközi nyelvvizsgával a zsebében sikeres felvételit tett és jelenleg Londonban tanul.

Krisztina

Krisztina

Kriszti szinte gyerekkora óta tanult angolul, így a nyelvvizsga sem jelentett számára áthidalhatatlan akadályt. Folyamatos készüléssel elsőre levizsgázott. Ma is könnyen mozog a világban, hála a nyelvtudásának. Számára azonban a munkában is kulcsfontosságú az angol használata az üzleti kapcsolatok szempontjából. Szerinte még magyarországi cégeknél is alapvető követelmény, hogy a munkavállalóik beszéljenek angolul.

Viktória

Viktória

Viki a gimnáziumban kezdte nagyon komolyan venni a nyelvtanulást, és több nyelvvel is megpróbálkozott párhuzamosan, mivel tudta, hogy a turizmus-idegenforgalom érdekli leginkább (a foci mellett). Segítségünkkel extra gyorsan nyelvvizsgát tett. Álmai akkor váltak valóra, amikor a nyelvvizsgák és sikeres továbbtanulás után Spanyolországban kapott munkát, ahol egy luxusszállodában programszervezőként dolgozik; felnőtteknek és gyerekeknek tart és szervez izgalmas programokat, bűvész-estektől egészen a sportversenyekig. Jelenleg álmai következő lépcsőfokán dolgozik: óceánjáró luxushajón fog hamarosan dolgozni. Leginkább az angolt, németet és a spanyolt használja, de franciául is beszél.

Anita

Anita

Anitát az álmai szó szerint a fellegekbe repítették. Minden vágya volt, hogy a munkája az utazásról szóljon, így elhatározta, hogy légikísérő lesz. Ehhez több nyelv stabil középfokú ismeretéhez volt szüksége. Büszkék vagyunk, hogy útját egyengethettük, és segítettünk neki a nemzetközi nyelvvizsga megszerzésében. A többi már őrajta múlott.

Éva

Éva

Egy gimnazista, aki nagyon tudatosan gondolta végig a továbbtanulását: minél hamarabb szerette volna megszerezni a nyelvvizsgát, mert sejtette, hogy az egyetemen lesznek ennél fontosabb dolgok is. Éva közel egy évig tartó folyamatos, szorgalmas tanulás mellett az alapfokról a nyelvvizsgáig jutott. Tudatosságára a mai napig szükség van a munkájában: közigaztásban dolgozik olyan pozícióban, ahová nem utolsó sorban a sikeres nyelvvizsga miatt kerülhetett.

Bianka

Bianka

Bianka története egyik ékes példája annak, hogy kitartással és akaraterővel a legszebb álmok is valóra válhatnak; illetve, hogy a nyelvvizsga sokszor már az egyetemi évekhez szükséges. Bianka gyerekkora óta orvos szeretett volna lenni, és attól sem riadt vissza, hogy tudta: ezt a célját csak rengeteg tanulással, önfeláldozással és önfegyelemmel érheti el. Nem sajnálta az időt és energiát a tanulásra, sőt, minden plusz alkalmat megragadott, hogy gyakorolni tudjon. Így szinte egyértelmű volt, hogy elsőre sikerül a nyelvvizsgája már tizedikben, és a sikeres felvételi után az orvosi egyetem kapui is megnyíltak előtte. Az orvosi szaknyelvet azóta is tanulja, hiszen rengeteg tudományos szakcikk csak angolul hozzáférhető. Jelenleg arra készül, hogy a nyári gyakorlatokat külföldön tudja tölteni.

« Vissza az előző oldalra