Ám ha megpróbáljuk megérteni, hogyan is keletkezhettek ezek az egyszerű, mégis olyan sok jelentést hordozó szócskák, máris könnyebben és magabiztosabban tudjuk majd használni őket.

A prepozíciók (például „on, in, under, off, out, to, from, ahead, before, ...”) és azok használata sokszor még B2 / C1 szinten sem könnyű, mivel alapfoktól felsőfokig folyamatos figyelmet és gyakorlást kíván az elsajátításuk. Egész könyvek szólnak csak erről a témáról, és a „phrasal verbs” (vonzatos igék) jelensége el sem képzelhető másképpen.

De hogyan kerültek a nyelvbe, és miért okoznak ennyi bosszúságot a nyelvtanulóknak?

Bármelyik nyelvről elmondható általánosságban, hogy fejlődésében a konkrétumoktól az absztrakt felé halad; párhuzamosan azzal, ahogyan a nyelv is egyre elvontabbá válik. Minden nyelvben tehát a legősibb szavak a szókészletben a testrészek, rokonsági fokok, az alapvető élelmiszerek és alapcselekvések, időjárási és természeti jelenségek nevei.

A prepozíciók azonban nem lexikális, hanem nyelvtani jelentést hordozó szavak, de kialakulásukra ugyanez jellemző: először a legalapvetőbb viszonyszók jelenhettek meg a nyelvben, és kizárólag a térbeli viszonyokat jelölhették, például: under / in / on / out / from. I saw a fish in the river. Bármilyen hihetetlenül is hangzik az online nyelvtanulás korszakában, de a legújabb kutatások szerint ez már a homo erectus korában, azaz kb. egymillió évvel ezelőtt megtörténhetett. Az akkor ember már nemcsak hangokkal kommunikált, mivel gondolkodása és életmódja már olyan fejlett szinten lehetett, hogy a nyelvet tudatosan és valamilyen nyelvtani szabályrendszer szerint használhatta.
Következő fokozat lehetett, amikor ugyanezek a viszonyszók időbeli vonatkozásokat is elkezdtek kifejezni. There’s no food in winter. Sok, időt kifejező prepozíciónál érezzük, hogy a hely-és időviszonyoknak szoros köze lehetett / van egymáshoz. Ez a magyar nyelvben sincs másképp.
Innentől csak egy „ugrás” lehetett az, ahogyan ugyanezek a szavak egyre elvontabb kifejezésekben, idiómákban is megjelentek. Itt már nem segít az, hogy ismerjük esetleg a viszonyszó alapjelentését. Tudjuk például, hogy az „in” nyelvtani jelentése „-ban, -ben”, de ez nem segít csak az első két esetben. Ha például azt a kifejezést látjuk, hogy „give in”, elég nehéz kitalálni annak a mondatnak a jelentését, hogy: The government say that they won’t give in to threats from trade unions. – A kormány azt mondja, hogy nem engednek a szakszervezetek zsarolásainak. Itt tehát a give in=enged jelentésben szerepelne. Nehéz lenne kitalálni a jelentését. Kivéve, ha érezzük egy kicsit, hogy mintha a „beadja a derekát” kifejezés is benne lenne.

A prepozíciókat tehát képzeljük el úgy, mint egy hárompolcos könyvszerényt: az első, legkönnyebben elérhető szinten vannak a helyviszonyokat kifejező szavak; a második szinten az ezekre épülő időt jelölő prepozíciók; a harmadik, legmagasabb polcon pedig az elvont kifejezésekben szereplő viszonyszók.

Száz szónak is egy a vége (to sup up): nem mindig könnyű az angol prepozíciókkal bánni, de éppen ettől is izgalmas a nyelvtanulás.