Először is, kezdjük azzal, mi NEM volt a mi időnkben, ami mai szemmel nézve természetes, és bele sem gondolunk, hogy volt idő, amikor ilyen „kellékek” nélkül tanultunk nyelveket.

Nem voltak például színes tankönyvek. Volt egyetlen tankönyv, amihez tartozott egyetlen, nyelvtani feladatokkal teletűzdelt másik könyv.

Hááát… így tanulni nem volt éppen kreatív, sem pedig kommunikatív. De nem volt
diák-központú és interaktív sem.

Helyette a kreativitásunkat máshogy éltük ki: Beatles számok szövegeit másoltuk könyvből(egy könyv/osztály); no nem azért, mintha kötelező lett volna, hanem inkább azért, mert érdekelt az angol. Hanganyagot (és zenét is) nem élőben (esetleg CD-n), hanem magnószalagon hallgattunk. A témákra nemigen emlékszem, de azt tudom, hogy nem igazán 14-18 éves fiataloknak szólt, hanem sokkal fajsúlyosabb, komolyabb dolgokról beszélgettek, jobbára angol akcentussal.
Időnként kaptunk valami érdekfeszítő cikket elolvasásra (és lefordításra) egy-egy újság valamelyik régebbi számából (többnyire miután egy tanár külföldön járt és elhozta a repülőről az ülésen felejtett ilyen-olyan sajtóterméket) csupa érdekfeszítő témáról: frontális baleset, halálos betegség, politikai feszültségek, stb.  
Ezen kívül volt még a Képes Nyelvmester magazin, ahol rövid cikkekből, viccekből és körülbelül három hónapos hírekből tájékozódtunk arról, hogy mi újság (volt három hónappal korábban) a nagyvilágban.

Még szerencse, hogy a mi giminkben voltak amerikai anyanyelvi tanárok, akiktől elleshettük, hogyan kell „amerikaiul” beszélni, enni, inni, öltözködni és viselkedni, de azt továbbra sem értettük, hogyan kell „amerikaiul” élni.

Mégis, hogyan tanultunk akkor meg angolul? Nem mindenki tanult meg, az tény. Akik kitartóbbak voltak, azok 4 év alatt megtanulhatták az összes igeidőt és nyelvtani szabályt, majd ha volt olyan szerencséjük, hogy elmehettek angolszász nyelvterületre (kaptak valakitől „meghívólevelet”, stb.), akkor újratanultak angolul. De addigra legalább már ismerték a „present perfect” és a „future perfect” közti árnyalatnyi nüanszokat, aminek körülbelül annyi haszna volt, mint vízalatti kosárfonásból diplomát szerezni.

Éppen ezért azt tanácsolom, használd ki az internetben rejlő összes (jó) lehetőséget, és fordítsd kreatívan a javadra, mert szinte egyedül megtanulhatsz angolul, ha a világra nyitott, érdeklődő személyiség vagy. Ugyanakkor ne aggódj a nyelvtan miatt, egyszerűen csak „keep talking”!